2017. január 23., hétfő

13. Fejezet

Hoi, Sweethearts! 
Ahogy ígértem, hoztam fejezetet! Ennek most nagyon örülök, mert eléggé el voltam havazva félévzáráskor, ÉS nem is lett rossz, sz'al... 
Nos, a fejezet egy picit rövidebb lett a szokásosnál, de dupla olyan rejtélyes, és kíváncsi vagyok a reakciókra ^^ 
Nem is mondanék többet, jó plvasást és szép hetet! Üdv: Babu

_________________________________

Tizenharmadik fejezet - Ryan Matheson

Hollandia, Leiden, hotel, 2021. 03. 23. 20:50

Ryan behunyta a szemét és hagyta, hadd verje az arcát a forró víz. Általában pikk-pakk végez a zuhanyzóban, de most jól esett a melegvíz okozta borzongás. A vízfüggöny alatt elmosódott a csípőjén feketéllő bonyolult rúnasor, bőrét már pirosra csípte a meleg, amiből kirikítottak a fehér hegek, mintegy örök emlékeztetőül, miken ment már keresztül. A hasa bal oldalán viszont
Sóhajtva hátratúrta a haját, szemét csípte a sampon, ám ez pillanatnyilag nem érdekelte, sokkal jobban aggódott Timért. Carla hazajött a kórházból és elmondta, hogy a fiúnak csúnyán roncsolódott a válla. Legalább egy hónapig bent kell maradnia...
Persze Ryan tudta, Tim ebből max egy hetet fog ott kibírni. Egyikük sem tűrné most jól a bezártságot.
Aztán ott van Carla.
Egy nap van a nagyanyja temetéséig, és Ryan félt, hogy még a múltkorinál is jobban ki fog borulni. Persze ő és Tim ott lesznek neki, de azon kívül, hogy saját magát sem tudja összeszedni, és így félő, hogy nem tudná megfelelően kezelni a lányt, még Timben sem bízik annyira. Nem mintha nem bírná a srácot, és annyiszor kockáztatták már az életüket egymásért, de amikor egy-egy pillanatban, ha Tim épp elgondolkodott és ő a fiú arcára pillantott, furcsa komorságot, gyászolón homályos kék szemeket látott. Nem tudta elképzelni, mi történhetett Timmel, de abban biztos volt, hogy a múltjának csak töredékét árulta el nekik.
Valamit titkol.
Ryan ismét sóhajtott.
El fogja mondani, a készen áll rá - gondolta.
Kilépett a zuhanyzóból, és óvatosan egyensúlyozva a hideg csempén megkereste a törülközőjét, ami nem volt egyszerű, mivel az egész fürdőszoba fehér párában úszott. Gyorsan a derekára csavarta a hotel címerével díszített rongyot, és kibattyogott a fürdőből.
Csendben tett-vett a szobában, el akarta terelni a gondolatait az eseményekről. Kipucolta az öngyújtóját, ellenőrizte a varázsporos zsákocskák száját, nehogy kiperegjenek a zsebében, de végül csak dolog nélkül maradt.
Már jócskán elmúlt kilenc, mikor végül rászánta magát, hogy kimozduljon egy kicsit. Eszébe jutott, hogy előző éjjel Tim és Carla is bejárta a környéket, hát ő is tesz egy próbát. Miután gondosan visszapakolta a varázseszközöket a zsebibe, magára kapta a ballonkabátot. Halkan a kijárathoz osont, a kilincs hidegen simult a tenyerébe.
Ám ekkor apró sikoly és csattanás hallatszott, mire Ryan ösztönösen sarkon fordult, ujjait védelmező igéhez formázva.
Carla támolygott elő a szobájából, lába remegett, ahogy meztelen talpakkal megállt a Hold a szoba közepére vetett fényfoltjában.
- Ry... Ryan, hova mész? - Karjait összefonta a mellkasa előtt, hogy eltakarja azok remegését.
- Csak mászkálok egy kicsit - nyugtatta meg Ryan. Habozott, de végül kibökte az óvatos kérdést: - Minden rendben?
Carla lesütötte a szemét.
- Azt hiszem. Csak rosszat álmodtam.
- Biztosan? Tudod, médiumoknál sosem lehet tudni...
Carla reszketegen bólintott.
- Menj csak, én rendben leszek.
- Hát, ahogy akarod. 'nacht, liefje!
Ryan a szokásos nyújtott léptei helyett ezúttal lassan ballagott, beszippantva a csípős esti levegőt. Bakancsa alatt apró kavicsok ropogtak, ahogy a kisebb utcák felé vette az irányt. Dermedt, kora tavaszi éjszaka volt, a Hold éles fénnyel ragyogott a szürke égbolton, s így a mágus előtt szurokfekete árnyék kúszott. Ryan élvezte, hogy nem kellett cidriznie, az ütemes séta még jól is esett a görcsös nap után. Száguldó gondolatai lenyugodtak, ahogy félig lehunyt pillákkal fürkészte a csillagokkal pettyezett eget.
Szokatlanul tiszta ma az égbolt - gondolta.
Bezárt üzletsorok mellett lépdelt tovább, de a kis boltok hamarosan fogyatkozni kezdtek, átadva helyüket a magas házacskáknak. Bezárt spaletták mögé zárkóztak, sötét árnyékot vetve a szűk utcákra.
Egyetlen üzlet volt ilyenkor is aktív: a mulatók. Ryan már kettő mellett is elgyalogolt, mondogatva, hogy most nem költekezni jött, de hamradik alkalommal gyomra korogva követelte, hogy vegye végre figyelembe. Így a mágus - foglalkozásához hűen - néhány bankjegyet bűvölt a tenyerébe - megfogadva, hogy amint lesz nála pénz, törleszti a csalást -, és belépett az ajtón. Egyszerű, hetvenes évekre hajazó hangulatú helyiségbe jutott, a sarokban egy csapat férfi kockázott, mindnyájan fennhangon hirdetve saját igazukat. Ryan a pultra könyökölve várta a kiszolgálást, szemrevételezve a digitális táblákon futó ételek neveit. Állát a tenyerébe támasztotta, és egy pillanatra lehunyta a szemét.
De tényleg csak egy pillanatra.


Éles, kék fény tört át a pillái között, szeme belefájdult a hirtelen világosságba.
Mi a ***? - ötlött fel első gondolatként a cifra szitok Ryan fejében. Haja az arcába hullott, ahogy előre görnyedve ült. Odanyúlt, hogy elsöpörje… Illetve csak akart, de csuklója nem engedelmeskedett. Ryan szemei felpattantak, immár nem törődött a fejfájással: belebámult a fehér foltokkal tarkított helységbe, és megpróbált hátrapillantani.
Nem érzem a kezem - futott át az agyán a gondolat, de sehogy sem tudott eléggé hátrafordulni. Tett egy próbát a lábával is, mire belerúgott valamibe. Talán egy székhez volt kötözve, de a lába legalább még megvolt.
Hol a pokolban vagyok? - fogyott el a türelme, és rángatni kezdte a kötelékeit.
- Héé! - A hangok szárazon hörögve törtek elő, Ryan köhögve próbált érthető szavakat kipréselni magából. - Dugja ide a retkes pofáját, akárki cibált ide! - ordított bele a fénybe, kiáltása visszaverődött hozzá. Hiába vergődött, a kötelek belevágtak a bokájába, vállába, nem szabadult. Az ordítozásra pedig csak a visszhang felelt; egyedül volt.
Fújtatva görnyedt vissza a kötelek által kényszerített helyzetbe. Maga elé bámult, épp hogy csak ki tudta venni lábának sötétebb sziluettjét. Végül csak lehunyta a szemét, a fény már nagyon bántotta. Megvárta, míg a gondolatai elcsendesednek.
Minek pánikol? Ő nem valami nyafka úrigyerek, a fene egye meg!
Összeszedte a szükséges szavakat, majd halkan motyogva elsorolta a varázslatot.
A kötelek szürke porrá bomolva peregtek a földre, a szorítás megszűnt a lába körül.
Mindene sajgott, ahogy kiegyenesedett. Óvatosan maga elé emelte kicsavart karjait, és összeszorított szájjal fektette az ölébe. Kézfeje vadul remegett, alvadt vér borította a tenyerét és a csuklóját. Apró, megkönnyebbült sóhaj szaladt ki a száján. Megmozgatta az ujjait: a zsibbadás azonnal görcsbe rántotta az egész karját.
- Verdomd! - szűrte a fogai között. Hosszú percekig ült egyhelyben, próbálva kirázni a zsibbadást végtagjaiból, és várva, hátha felbukkan valaki.
Mert akkor zsibbadás ide vagy oda, ő kitekeri a fickónak a nyakát.
Végül felállt, és hunyorogva, előre nyújtott kézzel tapogatózva lépett előre. Talán egy szobában lehet, és akkor lennie kell kijáratnak…
Ekkor ujjai falba ütköztek, de ezzel egyetemben más is történt. Ryan először csak meglepetten nézte a keze körül pattanó kék szikrákat, s csak azután üvöltött fel a kíntól. Térdre rogyott, de megemberelve magát nem zuhant a földre, ujjait a tenyerébe vájva várta, hogy elmúljón a fájdalom.
- Ravasz, mondhatom. - Lassan feltápászkodott. - Hallod? Elegem van! Gyere elő, te rohadék, vagy a sátánfattya anyádra esküszöm, hogy a beleiddel tapétázom ki a falat!
Kínos csend ölelte körbe a fenyegetőzés után, és ez jobban bosszantotta Ryant,mint hogy nem volt ura a helyzetnek. Tehetetlenségében hasztalan varázsszavakat mormolt, indák futották be a lába körül a padlót, aztán fekete villám csapott a szobába a háta mögött. Szél támadt, belekapva a hajába és kabátjába, haragja Ryanéval vetekedve tombolt, port és koszt hordva körül magával. A zúgás elnyomta a varázslat szavait, és Ryan csak állt, mint egy szobor, ruhája hangosan csapkodott körülötte, lángok futottak szét a ballonkabáton, de fényük elenyészett a szobában ragyogó fehérség mellett. A szürke örvényben Ryan végül térdre rogyott, nyelvét megbénította a fáradtság, és a vihar abban a pillanatban eltűnt, kabátján egy szem korom nem sok, annyi se volt. Épp csak belegondolt, hogy mekkora ostobaságot csinált, mikor egy pillanatra minden elsötétült, aztán csak a hideg padlót érezte a homloka alatt, szeme sarkából árnyékot látott felé közeledni.
- Ejnye, kis mágus - suttogta egy hang, kevély és nyájas, szinte csöpögött a színlelt jóindulattól. - Ez bizony hiba volt!
Ryan szóra nyitotta a száját, de akkor apró csípést érzett a halántékán, és a fény egyetlen ezredmásodperc alatt megszűnt. Ryan pislogva emelkedett fel a földről - ezúttal tényleg igazi, humusz illatú földbe markolt -, és döbbenten pillantott körül.
Egy út mellett feküdt, mellette a beton éles kanyart vett. Körös-körül, amerre ellátott, fenyőfák törtek az ég felé, egy kis résen túl távoli síkság terült el a mélyben.
Ryan átbotladozott az úton, elnyomva egy ásítást, és a korlátnak dőlve lebámult a hegyről. Valami drogot adhattak be neki, vagy tudja az isten, de durván kiüthette.
Egy vállvonással elindult lefele a szerpentinen, számolva a lépteit, egyre ritmikusabban gyalogolva. Ha jó tempóban halad, kibírja egy településig - már ha van civilizáció a közelben -, és ott kialussza magát. Aztán a többit majd elhozza a holnap.
Léptei tompán dobbantak a betonon, feje üres volt: egyetlen használható gondolata az alvás utáni vágyakozás volt. Néha változtatott az ütemen, hogy bele ne kábuljon a monoton számolásba.
Fogalma sem volt, mennyi idő telt el, de a sokadik - talán a századik? - kanyar után szürke háztetők bukkantak ki a fák mögül. Ryan megszaporázta a lépteit, és hamarosan ott állt a város határát jelző tábla előtt, amin... amin nem állt semmi. Szürkén magasodott a szürke panelek előtt, a szürke út szürke fák között futott le a szürke, lankás domboldalon. A világ színtelen, fakó festményként terült előtte.
Ryan pislogott.
Lába alatt szurokfeketén izzott a beton - bár ő maga nem érezte a meleget -, előtte pár centire pedig éles határ húzódott.
Tett egy lépést előre, és átlépte a vonalat. Barna bakancsán semmi nem változott, de a róla lepergett föld azonnal szürkébe fordult.
Ryan megborzongott.
- Hahó! - kiáltott bele a némaságba, hangja társtalanul szaladt szét a dombokon. A szürke világ szélén Ryan pedig ott állt egyedül, barna kabátja és szőke haja kirikított a vidékből.
Egy lélek sem bolyongott az utcákon, mintha a város belefagyott volna a hajnal előtti órák egy pillanatába. De nem, itt még a csendesen szundítók megnyugtató jelenléte sem érződött, Ryanre nyomasztóan nehezedett az egyedüllét tudata.
Egy bezárt kisbolt előtt leült az útpadkára, arcát a kezébe temette.
Hol a francban van?
Mi ez a hely?
Miért, ó, miért tette ki a hotelből a lábát?!
Sosem, sosem ússza meg a bajt, és most Carlát is egyedül hagyta, ki tudja, mennyi időre. Azt sem tudja, hol van, nemhogy még azt, hogyan juthatna haza!
- Nocsak, nocsak.
Ryan összerezzent, de nem nézett fel. Úgy döntött, megvárja, amíg iderohad, legalább alhat egy kicsit.
- Azt mondtam - köszörülte meg a torkát a hang -, hogy nocsak, nocsak!
Ryan most sem reagált...
...és bár több mint egy évtizede már nem hallotta, de  felismerte a hangot.
- Na jól van, legalább annyit megérdemelnék, hogy ijedten felugorj!
Ryan, száján egy “leszarom” fintorral húzta ki magát, belebámulva a Démon csalódott arcába.
- Ga weg je godverdomme.*
A Démon ha lehet, még csalódottabb arcot vágott.
- Nem értem én ezt a korcsnyelvet, beszélj már érthetően!
- I sad - sóhajtotta Ryan -, go away!**
A Démon arca ijesztően érzelemmentes lett.
- Nem. - Zsebre vágta a kezét, zöld szemeiben megcsillant a sötétség. - Tudod, bosszantó egy kölyök vagy te.
Ryan nem tudott mit kezdeni a beszélgetéssel, de abban a pillanatban még a föld is forgott körülötte, olyan fáradt volt.
Szedd össze magad! - parancsolt magára, és a lehető legtermészetesebben rakta zsebre a kezét.
- Rendben, mit akarsz? - nézett a Démon szemébe.
- Csak kihasználok egy jó lehetőséget - vont vállat a pokolfajzat, Ryan agya kábultan próbált olvasni a pléh vonásokból.
- Milyen lehetőséget?
- Muszáj mindig értetlenkedned? - sóhajtott a Démon szemforgatva. - Itt vagy te, itt vagyok én, szerinted?
Ryan nem várta meg a monológ végét, zsebéből kirántotta az apró lávakavicsokat, amiket időközben szétdörzsölt a tenyerén. Másik kezében az öngyújtóval vetette magát előre, de a Démon egy pukkanással eltűnt, majd oldalt felbukkanva elkapta a mágus csuklóját.
- C-c, túl lassú vagy!
Nagyot lökött Ryanen, aki nyögve esett fenékre, a Démon karba tett kézzel várt, hogy megeméssze a helyzetet.
- Tartozom az üzleti parneremnek egy kézfogással, olyan nagy elégtétel így látni téged - bámult le a megalázott Ryanre, szája sarkában apró mosollyal.
- Üzleti partner? - krákogta Ryan, megtörölve a száját. - Miatta vagyok itt? Miatta - válaszolta meg magának a kérdést. - Akkor üzenem neki - tápászkodott fel lassan -, hogy megrohadhat!
Ryan arca előtt felkattintotta az öngyújtót, és tűzsugarat fújt a Démon arcába. Az új trükk váratlanul érte a pokolfajzatot, arca elé kapott kézzel üvöltött fel a fájdalomtól.
Szeretlek, főnixtűz - gondolta Ryan, és - miután eloltotta szája körül a lángokat - bemosott egyet a Démonnak. A sikertől kicsit új erőre kapott, de egy pici varázslatra sem volt még elég energiája. A helyből sem tudott meríteni, a város olyan volt, mint egy kifacsart szivacs.
A Démon egy gyomros után visszavágott Ryannek.
- Szép próbálkozás volt - lihegte a mágus arcába -, de nem győzhetsz le! Most sem - gúnyolódott, de kapott egy jobb horgot cserébe. Nem számított rá, hogy Ryan visszatámad.
- Hát jó - sziszegte, miután eltűnt, és három méterrel távolabb bukkant fel a dühöngő Ryantől. - Nem akartam idegenekkel elrontani a mókát, de nem hagysz más választást. - Ismét eltűnt, de ezúttal nem bukkant fel többet.
Ryan szuszogva, ökölbe szorított kézzel várta a támadást, izmai görcsben álltak a megfeszített koncentrációtól. Vagy két percig forgolódott körbe, s csak azután nyugodott meg kissé. Ismét lerogyott a járdaszélre.
Nem maradhatok itt - szögezte le magában. - Keresnem kell egy menedéket…
Feltápászkodott, és kitörölte a vért a szeméből. Homlokán felszakadt a bőr, sajgott az álla és a háta, de ennyivel megúszta a küzdelmet. Ingatag, sietős léptekkel indult el lefele a főúton, egy hotel vagy szálló tábláját keresve. A szürke égen nem sütött a nap, de mégis félig-meddig világos volt, mintha az egész város farkasvakságra lett volna kárhoztatva. Homok ropogott a talpa alatt.
Eltöprengett, vajon miért ilyen kihalt a terület. Sehol egy ember.
No meg… - gondolta -, szürke az egész nyamvadt város.
Ez frankóra nem volt természetes, és Ryant minden eddigi tapasztalata ellenére kiverte tőle a hideg veríték. Tudta, érezte, hogy nem lehet valós ez a hely, mégis…
A bizonytalanság lassan maga alá gyűrte - a fáradságról nem is beszélve.
Kavics koppant a betonon, Ryan lassított a léptein. Ez volt az első hang, amit nem ő okozott. Valaki járt a városban rajta kívül.
Tovább sétált, de néha maga mögé sandított, fülelve, hallja-e léptek dobbanását, szuszogást, bármit, ami életre utalhat.
Vagy arra, hogy követik.
Hideg fuvallat söpört végig az arcán, és Ryan zuhanni kezdett.
Felkiáltott, tenyerét felhorzsolta a beton, ahogy a földre zuhant. A város tótágast állt, fekete alakok homályosították el a szürke paneleket. Ryan feltérdelt, halántékát dörzsölve próbálta elűzni a szédülést, míg az árnyékok egyre sűrűsödtek.
Felállt, de térde megrogyott a látványtól. Ezernyi fakón vibráló emberalak vette körbe, kinyújtott kezük körül üvegszilánkok lebegtek, szemük sárgán - igen, színesen - villant a mágusra. Sovány testüket szakadt ruhák takarták, bőrük sebes volt, hajuk ápolatlan. Nem csak férfiak, de nők és gyerekek is voltak közöttük, ám arcukon gyűlölet égett.
A feszültség tapintható volt a levegőben.
- Oké… Akkor én most…
Sarkon fordulva rohanni kezdett, hogy átvágjon a szellemseregen, de a szilánkok abban a pillanatban megindultak feléje. Hideg mart a tüdejébe, ahogy az első pár soron átvágott, majd szinte azonnal égető, apró szúrások borították be a vállát, karját, ahogy az arcát védve nyomult előre. De ahogy egyre több és több szilánk fúródott belé, fájdalomkiáltás szaladt ki a száján. Lábai felmondták a szolgálatot, összeesett, s a szellemek újra közrefogták.
Ryan csak kuporgott a földön.
Nem tudta magát meggyógyítani, még nem volt elég energiája hozzá, de talán…
- Lézs, djúf le takiarop! - motyogta, fejét felemelve szavalta el újra meg újra az apró igét. Feltámadt a szél, vadul söpörve bele a szellemseregbe. Azok megremegtek, s léptek egyet a mágus felé.
Nem működött! - pánikolt Ryan, ösztönösen futni akart, de a tehetetlenség súlya a földre rántotta. El-elhomályosuló tekintettel látta, ahogy az árnyalakok közelebb és közelebb érnek, kezeik előtt a tűhegyes szilánkok tucatjai mellkasára meredtek.
Francba. Bocsássatok meg, srácok… - gondolta, és lehunyta a szemét.


Ám a fájdalomhullám elmaradt, helyette sorozatos dördülések robbantak valahol a közelben. Nem tudott megmozdulni, már nem uralta a testét, tehetetlen szemlélője volt az eseményeknek.
Kinyitotta a szemét: a szellemek az ellenkező irányba  nyomultak, egy embert fogva körbe. Sűrű alakjukon át nem tudta kivenni, ki a segítője - mert remélte, hogy az -, de a sereg láthatóan fogyott. Hamarosan láthatóvá vált a férfi, jobb kezében hosszú késsel, bal kezében pisztollyal forgolódott a szellemek között, és Ryan legnagyobb megdöbbenésére az üvegszilánkok ártalmatlanul hullottak le előtte a földre. Földöntúli táncot járt, mozdulatai könnyedek és lendületesek voltak, minden csapása célba talált.
Aztán vége lett.
Ryan fél karjával feltámasztva magát figyelte, ahogy az idegen felé indul: mellkasa szaporán emelkedett és süllyedt, arcán veríték patakzott, de élt.
A férfi leguggolt mellé, Ryan fókuszálva próbálta kivenni annak arcvonásait. Szeme tágra nyílt a felismeréstől, s az idegen elmosolyodott.
- Hoi, bátyus!


* Húzz innen, te rohadék.
** Azt mondtam, tűnj innen!

2 megjegyzés:

  1. Úriiisten *--* imádom, mint mindig :3 Végre azt olvashatok amit akarok, s nem kötelezőt...
    Tűkön ülve várom a következő fejezetet, ami ugyanilyen tökéletes lesz, ugye? Felőlem, akár 3 hét múlva is hozhatod, megéri rá várni (de azért hozzáteszem az a 3 hét, az túl sok nekeem :D )
    Imádom Ryant *--* S imádom ahogy írsz, minden pontosan van Leírva és érthetően ❤ Folytasd is így tovább :33
    Szóval angyali mosollyal várom a kővetkező réészt 😊
    Ui. : Imádlak téged is, annyira jófeej vagy ^^ És tök happy lettem most miattad, thaaanks :))
    Jelentkezem a következő fejezetnél *--*

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. *már harmadszorra írja be a választ, mert szar a wifi*

      Sziaa!
      Jaj te, nagyon örülök neked, és ezzel a kommentel oolyan boldoggá tettél <3
      Ó, a kötelezők... (Csokonait kellene olvasni, de utálom)
      Tökéletes? Még elbízom magam :"D A sok dicsérettől most nem tudok értelmesen beszélni, szóval csak kapsz egy hálás ölelést c: Tényleg nagyon sokat jelent, hogy itt vagy és támogatsz!
      Köszönöm! <3
      Ölel: Babu

      Törlés