No comment, mert nem is tudnék mit írni az utolsó előtti részhez...
Tim csak bámulta az ölébe ejtett kezét, miután befejezte Angela történetét. Nem várt Ryantől örömködést, csak haragot, káromkodást vagy bármilyen hangos kifakadást. Ám Ryan csak hallgatott. Homlokát táncolva figyelte az utat, és Tim már éppen meg akarta kérdezni, hogy hova mennek, amikor Ryan hirtelen lefékezett és leállt az út szélén.
- Kifelé - morogta anélkül, hogy Timre nézett volna.
- Hogy… mi?
- Jól hallottad. - Ryan ezúttal a fiú felé fordult, és lassan tagolta a szavakat. - Szállj ki az autóból.
- De…
- Ne várd meg, hogy én segítselek ki!
- Végighallgatnál? - csattant fel Tim. - Megértem, ha most utálsz…
- Gyűlöllek - szúrta közbe Ryan.
- …és soha többet nem akarsz látni, de gondolj Carlára!
Ryan teátrális sóhajjal dőlt hátra az ülésen, még mindig a kormányt markolva.
- Te is tudod - folytatta Tim -, hogy a démont nem tudod egyedül legyőzni, és ugyanolyan halott leszel, mint egy hete. Szükséged van rám.
- A legkevésbé rád van most szükségem! - morogta Ryan.
- Jaj, figyelj… - Tim megpróbálta összeszedni a gondolatait. Meg kell győznie Ryant, mielőtt kifutnak az időből… - Tudom, ez az egész szörnyen hangzott, és szörnyűnek is tűnik, de… Tudod, rengetrenget vívódtam, mióta ide kerültem. Sokáig tartott feldolgozni, amit Angela tett, ott volt a bűntudat, a nyomás az Alku miatt, és Carla úgy lépett be az életembe, mint… mint a remény. A remény, hogy lehet belőlem még jó ember, aki ér valamit, és nem csak szétrombolja mások életét. Szeretem Carlát. Még az életemnél is jobban.
Ryan lapos oldalpillantást vetett a fiúra, azon gondolkodva, hogy vajon viccel-e. De Tim arca komoly volt.
- Bármit hajlandó vagyok megtenni, hogy kiszabadítsuk Carlát, egyedül pedig amúgy sem lenne esélyed. Szóval…
- Oké, oké, értem. Abbahagyhatod - intette le Ryan, aztán ismét sóhajtott. - Hiszek neked.
- Tényleg? - pillantott rá Tim meglepetten. Ezt várta volna a legkevésbé. - Kösz.
- De attól még utállak - szögezte le Ryan.
- Ja, azt vágom. De lehet, hogy sietnünk kellene.
Ryan a gázra lépett, és Tim kérdésére felvázolta a tervét.
- A tengerparton van egy falu, ami mellett ismerek egy rúnakört. Utazni lehet vele térben, már ha tudod a megfelelő igéket és van elég varázserőd hozzá. Még sosem jártam ott, de most ez lehet az egyetlen esélyünk, hogy megtaláljuk Carlát.
- Szerinted hol lehet?
- New York, egy pince, a Pokol, nemt’om - vont vállat Ryan. - De kiderül, amint átjutunk a kapun.
2021. 04. 15. (szerda) Hollandia, Limburg, bánya
Carla a földön kuporgott, hátát a hideg, érdes kőnek vetette, átkarolta felhúzott lábát. Így legalább elrejthette a keze reszketését. A démon és a nagyanyja nem messze tőle álltak, immár földi, látható alakban.
Carlán remegés futott végig, ahogy az agya feldolgozta, hogy milyen hideg van körülötte.
- Carla, drágám! - Hirtelen egy kéz nyúlt felé és simította meg az arcát, Carla egy pillanat alatt félreütötte.
- Hagyj békén! - mordult Angelára. Viszolygott a nagymamája fiatalkori alakjától, az önámításától, a gonoszságától, a kapzsiságától. Az ő erejét akarja? Csak a holttestén keresztül. Ha egy mód van rá, hogy ezzel megmentse a lelke maradékát, ő biztosan nem engedi felhasználni az erejét.
- Ejnye, Carla! - Angela vékony hangja természetellenesen hatott Carla emlékei mellett. A nő rosszallóan csóválta meg a fejét. - Miért állsz ellen?
Carla makacsul hallgatott, Angela folytatta.
- Hisz nincs is miért élned. Ryan reménytelen eset, rokonaid, barátaid nincsenek, Tim pedig…
- Őt hagyd ki ebből! - mordult fel a lány.
Angela elmosolyodott.
- Ő nem az, akinek hiszed, Carla.
Carla legszívesebben befogta volna a fülét, hogy ne hallja a nagyanyja szavait, de mindhiába.
- Hazudott neked. Mindenkinek hazudott. Még csak nem is a te korodból származik. Valójában 1947-ben született és Eindhovenben nevelkedett… aztán a szeretőm lett.
Carla lélegzete elakadt.
- Bizony. Négy évig voltunk együtt boldogan. Aztán megismerhettem, milyen is valójában. - Angela Carla arcára nézett, hogy figyelje a reakcióját, de a lány tekintete teljesen üres volt. - Elutaztam egy időre, és egy látomásból kellett megtudnom, hogy megcsalt… és mikor visszatértem, engem is az ágyába fogadott. - Angela szünetet tartott. Felkavarodtak a régi érzelmei, a Tim iránt érzett gyűlölete új erőre kapott. Összeszorította szellemkezét. - De megkapta, amit megérdemelt. Az életéért cserébe kaptam varázserőt, de arra nem számítottam, hogy ő is Alkut köt. Pedig azt tette a rohadék. Tudod, mi volt az ára az ő életének?
Carla sikoltott legbelül, tudta, mik lesznek Angela következő szavai, és nem, nem, nem, nem akarta hallani őket.
- Egy Spettro élete - peregtek a szavak a nagyanyja szájáról kíméletlenül. - Te lennél az áldozat.
Mire Angela befejezte, Carla arcán könnyek csorogtak. Nem tudta, melyik érzés benne a nagyobb, a csalódás vagy az elárultság fájdalma. Úgy érezte, ketté hasadt a szíve. Szép lassan bezárkózott elméje legmélyebb zugába, falat vont maga köré fájdalomból, csalódásból és gyászból, és elbújt, mint egy sebesült vadállat az erdőben. Mindegy volt már, mi történik, Carlát nem érdekelte. Számára minden elveszett. Átengedte az elméjét Angela kutató csápjainak, tompán érezte, ahogy a teste felett lassan elveszíti az uralmat, a gondolatait Angela tölti be, végül pedig már az arcán potyogó könnycseppeket sem tudta letörölni.
Már Angela irányított.
2021. 04. 15. (szerda) Hollandia, Haarlemtől délnyugatra
Egy zöld domb aljában álltak, kabátjukba beletépett a tengeri szél, ami már sós illatot hozott magával. Előttük két, árván álldogáló kőtömb magasodott. Tim csendben figyelte, ahogy Ryan felfestette a kiolvashatatlan jeleket a kövekre, megtöltötte fekete porral a tenyerét, majd lehunyt szemmel varázsolni kezdett.
Felvágós - gondolta, mikor látta, hogy Ryan szeme arany fényben dereng és arcán egy-egy vörös könnycsepp gördült le. Ám az igézés sikeres volt, és az egymás mellé állított szürke kövek között vibrálni kezdett a levegő. Ryan hátrapillantott Timre, hogy kövesse, majd a tenyerén izzó fekete lánggal átlépett az átjárón. Egy pillanat múlva Tim is követte.
2021. 04. 15. (szerda) Hollandia, Limburg, bánya
Mintha valaki egy hatalmas lökéssel beletaszította volna egy szakadékba, olyannak tetszett az utazás az átjárón. Tim lábából kiszaladt az erő, ahogy kilépett a túloldalon, és térdre zuhant, előtte pár lépéssel Ryan épp a nadrágja térdét porolta le.
Hol lehetnek?
Ryan varázslata halvány derengésbe vonta a helyet, de a fénykörön kívül átláthatatlan sötétség uralkodott. Tim kinyújtotta balra a karját, kezével száraz, hűvös követ tapintott.
Barlang.
A gyomra összeszorult a gondolattól, hogy itt mennyire védtelenek bármilyen támadás ellen.
- Tim! - Ryan suttogva hívta fel magára a fiú figyelmét. - Gyere!
Tim követte Ryant - vagy inkább a fényt, ami a tenyerén pislákolt -, és az esélyeiket latolgatta. Ha Angela és a démon szellem alakban jelentek meg, sólövedékkel és a pisztolyával talán tehet valamit, és ha nem, még akkor is ott van a lehetőség, hogy beszél Angelával, de ennyi volt az összes opciója.
Ha eldurvulnak a dolgok, csak egy dolgot tehet. És tudta, hogy készen áll rá.
Ryan mormogott előtte.
- A fenébe…
- Történt valami? - lépett Tim azonnal Ryan mellé.
Ryan eloltotta a lángot a tenyerén.
- Tudom, hol vagyunk.
- Gondoltam, hogy felismered a helyet! - A démon hangja mintha magából a barlang falából áradt volna. Körülvette őket, libabőrt csalt a bőrükre és összeszorította a torkuk. Nem látták egymás arcát, de tudták, hogy ugyanaz a döbbenet ül rajta.
- Ryan… te jártál már itt? - suttogta Tim, de nem kapott választ. Cipő koppant, a járat szájában derengve körvonalazódott Ryan alakja, ahogy belépett a barlangba. Fénybe borultak a kövek, a mágus szeme egy pillanatra velük együtt ragyogott. És ott álltak mindketten. Angela a földön kuporgó Carla mellett, tőle pár lépésre pedig a démon.
Negédesen mosolygott a hangja.
- Ugyanitt feküdt Garrett is, emlékszel? Alig pár éve…
Tim Ryan reakcióját figyelte, és megdöbbent.
A fiú szomorú volt. De nem olyan felszínesen, nem megjátszott kifejezés ült az arcán, hanem engesztelhetetlen fájdalom. És Tim megértett valamit Ryannel kapcsolatban.
- Biztosan fáj most, hogy pont itt kell lennie a kis játékunk végének, igaz?
Ryan keze ökölbe szorult.
- Ráadásul már Timothyban sem bízhatsz… Tudtad, hogy ő is az üzleti partnerem? Bizony! Mind… - A démon Ryanre szegezte az ujját - a… -, aztán Timre mutatott - hárman… -, végül pedig Carlára. - a kezemben vagytok.
Tim azt hitte, már nem érheti ezen a napon nagyobb sokk, de tévednie kellett. Minden borzalmas, zavaros és kusza eseménynek, ami velük történt, pont ennek a pokolfajzatnak a kezében kell összefutnia? Egyedül ő volt az, aki Angela, Carla, Ryan és az ő életét is tönkretette?
A szeme sarkából Ryanre pillantott, hátha kap egy jelet, hogy támadhatnak, de a fiú csak állt és meredt előre. Pedig Tim szívesen kitöltötte volna a haragját valakin, és azt hitte, Ryan is így érez.
- Tudod, mit? - A démon új játszmába kezdett, Ryan még csak nem is reagált. - Van egy kiút ebből az egészből. - A démon elfordult tőlük, kezét összefonta a háta mögött, mint akit nem is érdekel, hogy egy fegyveres és egy mágus vár rá támadásra készen. - Angela és Timothy üzlete lezárul, ha Tim itt hagyja Carlát, igaz? Nos…
- De én nem hagynám itt.
- Tessék? - fordult a démon Ryan felé, hallva a halk ígéretet/fenyegetést. - Oh, igaz, jó is hogy mondod. Viszont cserébe neked felajánlom Garrettet. Mit szólsz? Elmész, magaddal viszed Timothyt, és visszakaphatod a drága kisöcséd. Nekem tisztességes üzletnek tűnik.
Ryan hallgatása valahol hegyeket rengetett meg.
- Csak annyit kell tenned… - A démon hangja igézőn kúszott Ryan fülébe, de ő csak Garrett nevetését hallotta, szeme előtt a kisfiú mosolygó arca és szőke fürtjei lebegtek. -, hogy elfelejted Carlát és segíted Tim Alkuját.
Végtelen fájdalom. Tim csak ennyit tudott leolvasni Ryan arcáról, és csodálta a fiú önuralmát. Nem tombol, nem sír, nem ordít, csak hallgat, és néz, szemében a világ összes bánatával.
Nem fog engedni a démonnak.
Egyetlen pislantás, ennyi volt a jel, de Tim megértette. Egyszerre vetette előre magát Ryannel, már a colttal a kezében, és megsorozta a démont. Talált, de a várt eredmény elmaradt. A démon vigyorgott, meglendítette a karját, a lövedékek finom porként hullottak a földre.
Ryan kántálva kiáltott, tűz és villám csapott ki a kezéből. A démon nem mozdult, és Tim szeme előtt lepergett a jelenet, ahogy hamuvá porlad egy villám miatt, de a démon azokat is félresöpörte egy könnyed legyintéssel. Viszont közben Ryan a bal kezével apró körmozdulatot tett, hegyes kődarabok szakadtak ki a földből és indultak meg a démon szíve felé. Ám valaki közbelépett. Angela kiáltása elnyomta Ryan varázsszavait és a tűz zúgását, egyetlen szélroham sepert végig a barlangon, térdre kényszerítve Ryant és Timet is. A tűz, a villámok és a szilánkok eltűntek.
- Nem tudtok legyőzni! - A démon most hatalmasabbnak tűnt, mint az évek során bármikor. Veszítettek, Angelával ketten túl erősek.
Tim letaglózva ült a földön, Ryan a homlokáról lecsorduló vért próbálta kipislogni a szeméből. Carlát kereste a tudatával, és megijesztette, amit talált. Carla elméjét Angela töltötte be, áthatolhatatlan mentális fallal véve körül a lány apró ponttá zsugorodott tudatát. Ryan megacélozta magát és felállt, ruhaujjával törölve le arcáról a vért.
- Állj fel, Tim! Nem adjuk fel!
Tim a fejét rázta. Elérkezett a pillanat, már nem hallogathatja tovább. Ryan és ő nem tudják legyőzni sem a démont, sem Angelát. Csak egy módon lehet megmenteni Carlát.
Felállt, leporolta a nadrágját, és leintette Ryant, aki már készült volna varázsolni. Aztán előrelépett, egyenesen a démon felé.
- Hé! Mit művelsz? - suttogta Ryan, mintha így a démon nem hallotta volna, ahogy Tim után kiált. Tim viszont nem nézett hátra, csak felszegte az állát és beszélni kezdett.
- Sátán szolgája, feladom az Alkunkat.
Ryan szája tátva maradt, a démon fenyegetőn húzta össze a szemöldökét.
- Nem kérem az új életet, amit egy Spettro lány lelkéért cserébe ajánlottál. Carlát kérted, de nem tudom megadni neked. - Tim egyenesen Carla szemébe nézett, és a lány visszanézett rá. - Képtelen vagyok - folytatta Tim. - Szeretem Carla Spettro-t, még az életemnél is jobban. A saját életemet ajánlom az övéért cserébe.
Tim utolsó szavait követve felgyorsultak az események. A démon csapásra lendítette a kezét, Carla sikoltott és felpattant a földről, Angela ujjak a lány torka felé lendültek…
Aztán minden megállt.
Tim oldalra nézett: Ryan keze repedéseket ütött a barlang talajába, ahonnan a varázslatot indította. A démon és Angela az időbe dermedve álltak, mint groteszk légszobrok. Aztán Tim megtántorodott, ahogy Carla a nyakába vetette magát. Úgy ölelte magához, mintha ezer évet kellett volna várnia rá. Tim orrát a lány vállába fúrta, hagyta, hogy elöntsék az érzések. Carla hajának az illata, a bőrének érintése, a szívének dobbanása.
- Tim… - Carla elhúzódott, két kezébe fogta a fiú arcát. - Miért nem mondtad el korábban, mi történt?
Tim keserűen elmosolyodott.
- Hittél volna nekem? Nem valószínű. Másrészt meg… Gyűlöltél volna.
Carlának fejét rázta.
- A legfontosabb egy kapcsolatban mindig az őszinteség, Tim. Akárkikről is van szó. Ha tudom, mi történet, megpróbálhattam volna a segíteni. Megoldhattuk volna!
Tim érezte, hogy könnyek gyűlnek a szemébe, így gyorsan előrehajolt, hogy Carla ne lássa a könnyeit, és arcon csókolta a lányt.
- Annyira szeretlek!
- Hé, srácok… - Ryan hajolt be közéjük váratlanul. - Nem akarok zavarni, de ezt nézzétek! - Egyenesen a démon és Angela közé mutatott.
Tim értetlenül tárta szét a kezét.
- Én nem látok semmit.
- Én s… - kezdte volna Carla, aztán hirtelen két kézzel ragadta meg Tim karját. - Várj! Látom! De… nem értem.
- A nagyanyád és a démon össze vannak kapcsolva - hadarta Ryan. - Innen van Angela hatalmas ereje, ezért nem tudjuk legyőzni őket. Ez Angela Alkuja.
- Le tudjuk győzni?
Ryan kétszer egymás után elismételt egy latin igesort, visszamondatta Carlával, de fogytán volt az ereje az idővarázslat miatt.
- Sietnünk kell - szólt, mikor a démon alakja megremegett. Izzadtságcsepp gördült le Ryan tarkóján. - Tim, fedezd Carlát!
Tim bólintott, még érezte, ahogy Carla megszorítja a kezét, aztán eltűnt az érintése, és kitört a káosz.
Carla hallotta Ryan kiáltását, a colt lövésének hangját, de először befelé koncentrált. Erőt merített Tim öleléséből, az arcát bizsergető csókból, a fiú utolsó két szavából, és kisöpörte Angelát a tudatából. Ismét szabad volt. Azonnal küldött egy energialöketet Ryannek, aki épp bibliai zsoltárok szövegével kötötte le a démon támadásait, aztán Angelához fordult. Nem szóltak semmit, egyiküknek sem volt mondandója. Carla fákat képzelt el, ahogy nőnek, nőnek, kitöltik a sziklák réseit, elszívják a talajból a nedvességet, és Angelába irányította a varázslatot. Angela arcizma megrándult, ahogy hirtelen eltűnt belőle az energia.
Tim kilőtte az utolsó sótöltényét is, ami egyenesen a démon vállába fúródott. Leengedte a kezét, figyelte, ahogy Ryan és Carla varázsolnak. Szinte vibrált körülöttük a levegő, Tim pedig hirtelen nagyon feleslegesnek és tehetetlennek érezte magát.
Carla szavalni kezdte a Ryantől tanult visszafelé működő varázsszavakat, tovább bonyolítva az előző bűbájt. Lelket romboló orkánt és sötétet képzelt el, Angela arcára szenvedés ült ki. Pár méterre tőlük a démon megtántorodott, Ryan, száján néma kiáltással fordult Carla felé. Elérkezett az utolsó csapás ideje. A szavak egyszerre reppentek fel Carla és Ryan ajkáról, a démon és Angela lelke egyszerre sikoltott fel, ahogy a varázslat eltépte a köztük szövődött köteléket.
Angela eltűnt.
Vége volt.
Ryan és Carla egyszerre rogytak a földre. Carla úgy érezte, kifacsarták, fájt a feje, de tudta, hogy Ryan még rosszabb állapotban van. A fiú halkan nyöszörgött, nem érezte a kezét, és megint rettentő éhes volt. Egyikük sem vette észre, ahogy Tim feléjük szalad, aztán eltűnik.
Amint Tim látta összeesni Ryant és Carlát, azonnal feléjük vetette magát. Talán tud adni egy kis energiát a lánynak, amivel segít, talán…
Ám a két alak hirtelen eltűnt. Tim megbotlott és térdre esett, körülötte sötétbe borult a barlang.
Mi történt?
- Carla! Carla! Ryan! - kiáltott fennhangon, zsebében lámpa után kutatott, de rá kellett jönnie, hogy nem hozott magával. Nem így indult a nap. - Hol vagytok? - Szavait visszaverték a falak, de senki nem válaszolt. Tim addig bolyongott, amíg meg nem találta a kijáratot. Futott, elbotlott, futott, lehorzsolta a tenyerét és az öklét, mikor nekiment a kőfalaknak, beverte a fejét egy lejjebb lógó sziklába, és nem tudta, hogyan jutott ki. Mégis, ki tudja, mennyi idő után, napfény szökött be a sötétbe, megvilágítva Tim koszos könny- és vérfoltozta arcát, hamis reményt hozva.
Tim kizuhant a szabadba.
- Ryan! Carlaa! - Zakatolt a szíve, Tim úgy futott, mint még soha. Bár nem tudta, hova. Megrémült.
Szürke, poros út terült el a lába előtt. Tim felnézett a hirdetőtáblára, arcára ráfagyott a döbbenet. Tiltakozást tátogott. Nem... A tábla pedig skarlát betűkkel köpte az arcába az évszámot: 1970.
Nem!
Tim megfordult, hogy visszarohanjon a barlangba, de valaki az útját állta. Egy ismerős valaki. Az a valaki, akit Tim legszívesebben megfojtott volna.
- No, ennyi lenne. - A démon akár zsebre is rakhatta volna a kezét, hogy szájában szivarral kiálljon egy bank lépcsőjére, olyan arcot vágott. Tim nem tudta eldönteni, hogy elégedett, vagy bosszús. Rosszul leplezett harag vagy elfojtott nevetés ül az arcán? - Visszakaptad az életed.
- De… de… - Timben bent szorult a tiltakozás.
- Azt hitted, majd 2021-ben hagylak? - mosolygott lenézően a démon. - Nem, nem. Onnan kell folytatnod, ahol abbahagytad. Itt van dolgod, ide tartozol, és a többi bla-bla.
- Ez rendben van, de… - Tim csak egy dologtól rettegett. - Carla… ugye nem halt meg? - Ha nem tudta megvédeni, ha miatta halt meg…
- Oh, a Spettro lány? Nem. Ő él.
Tim térde megrogyott a megkönnyebbüléstől.
- Akkor…
- A feladatod az volt - sóhajtott türelmetlenül a démon -, hogy szerezd meg nekem egy Spettro lelkét. Ott lett volna Angela, aki 2019-ben már védtelen volt, de neem… Nagyon elrontottad, Timothy, amikor hagytad magad bevitetni a Wintershillbe. Angela közben meghalt.
Timnek kezdett elege lenni a sokkoló információkból.
- Azt mondod… hogy nem is Carlát kellett volna... megölnöm?
A démon bólintott.
- Amíg Angelát hozzám kötötte az Alkuja, nem tudtam megkaparintani a lelkét. Még túl friss volt, időbe telt volna, hogy eltűnjön a kötelék. Ha rájöttél volna, hogy ezt kell feloldanod, hogy valójában Angelára utaltam, bosszút is állhattál volna. - A démon bosszankodva fújt egyet. - De persze félreértetted. Itt rontottad el az egészet, tudod?
Tim szeme előtt újrajátszódtak a nap eseményei. Már nem is hallotta a démon szavait. Felkapta a fejét.
- Vissza akarok menni! - jelentette ki, kacagásra késztetve a démont.
- Ostoba fiú… - köpte megvetően a pokolfajzat, aztán hirtelen felüvöltött. - Nem tudsz! Ennyi, vége! Nincs több alku, a játék lejárt, te pedig megkaptad, amit akartál. Nem mintha a te érdemed lenne, de visszakaptad az életed. Most pedig élj vele!
Ezzel eltűnt.
Tim pedig csak állt. Az új élet keserű méregként keringett az ereiben. Az Alku szerint nyert, de valójában… Valójában mindent elvesztett.
És most, kedves Olvasó, hallgasd meg ezt és bőgj velem.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése