2021. 04. 02. (péntek) 19:05 Gouda
Ryan zsongó fejjel lépett be az étterem ajtaján. Újra és újra végiggondolta a legendát, Ulrika átkát, a varázsló tettét, a következményeket.
Nem lesz egyszerű dolguk. Csak úgy tudják megoldani ezt az ügyet, ha rájönnek, mi módon átkozta meg Ulrika a kelyhet, varázslattal, méreggel, véletlenül... Mert még ez az opció is lehetséges.
Ryan lehuppant egy szabad boxba, öngyújtója tetejét ide-ida kattogtatva pillantott szét a helyiségben.
Az étterem nevét - De Lichtfabriek - sárga neonokból írták az épület homlokzatára, fényük beszűrődött az ablakon. A hosszúkás asztalokat egész lámpacsoportok borították fénybe, a sötét fa bútorok és párnázott boxok otthonos kisugárzást kölcsönöztek a helynek. A késői óra ellenére több pincér is várta az embereket, egy nő pedig a pult mögött vette fel a rendeléseket. A levegőben krumpli és valamilyen sülthús illata úszott.
Ryan gyomra hangosan kordult.
Egy nagy rohanás volt az egész nap, miután Goudába jöttek. Gyors infórmációkeresés a városban, aztán a csapat két felé vált, ki-ki ebédelt ott, ahol tudott, aztán Ryan az ásatásra ment, Carla és Tim pedig adatot gyűjteni.
Most meg elmúlt hét óra, Ryan alig tudta elhinni.
Ismét nyílt az ajtó, a beszökő szél meghimbálta a lámpákat. Az árnyékok imbolyogtak az asztalok alatt.
Carla és Tim futott be, Ryan integetett nekik.
A lány napsárga pulóvert viselt (amit Ryan eddig még nem is látott rajta), Tim pedig a szokásos kékesszürke pólói közül valamelyiket, kiegészítve egy vagány bőrdzsekivel. Gyorsan lehuppantak Ryan mellé és tanulmányozni kezdték az étlapot.
- Amúgy tetszik a pulcsid - bókolt Ryan esetlenül.
Carla félig fintorgott, félig mosolygott.
- Kösz. Tudtad, hogy Van Gogh szerint ez az őrület színe?
- Őrület! - affektált Ryan. - Nem tudtam. De ezek szerint nekem is kellene szereznem egyet.
- Oh, biztos vagyok benne, hogy nagyon jól állna - kuncogott Carla.
Egyszerre lapoztak az étlapban.
- Rendelünk sört? - kérdezte hirtelen Ryan.
- Nem nem nem, kizárt! - hördült fel Carla, de szája nevetésre állt. - Még egy olyan éjszakát nem akarok átélni veled!
- Kikérem magamnak! - méltatlankodott Ryan. - Ki is próbált elmekontrollt gyakorolni?
Carla elkomorodott. Az az eset emlékeztette arra, milyen képlékeny erővel is van dolga. Nem tiszta mágia, csak kapott. Hiába mondja Ryan, hogy veleszületett képesség, ez nem ugyanolyan, a démoni erő kiszámíthatatlan.
Veszélyessé teszi azt, aki birtokolja.
- Szerintem inkább rendeljünk - szólalt meg Tim, aki eddig csendben tűrte két társa cívódását.
- Támogatom - bólintott Carla.
Mikor meghozták az ételeket, Ryan hálásan csámcsogva fejezte ki köszönetét Carlának. Vagyis inkább a pénzének.
- Tudod Carla - kezdett bele -, ha a nagyid nem is volt egy szupernagyszülő, az örökségért hálás lehetsz. De főleg én vagyok az! - vigyorgott. - Nem halok éhen. - Ezzel újabb adag salátás húst tömött a szájába.
- Szívesen, máskor is, Matheson. - Carlát annyira nem nyűgözte le a dolog.
Csendben eszegettek, a halk duruzsolás és az evőeszközök csörgése elringatta a gondolataikat. Kicsit kifújhatták magukat. De ez nem tarthatott sokáig, kis idő múltán Ryan letette a villáját az üres tányérra és hátradőlt.
- Akkor most térjünk a bizniszre.
Tim sóhajtva vette tudomásul, hogy vége a lazításnak.
- Kinek van terve? - fordult társai felé Ryan.
Carla hümmögött, Ryan rögtön lecsapott rá.
- Ki vele, ha tudsz valamit!
- Lenne egy módszer, ami azt illeti… - Carlán az ajkába harapott; látszott, hogy gondolkodik, viaskodik önmagával. - Mint tudjuk, Ulrika hercegnőtől származik az átok, ugye?
A fiúk bólintottak.
- Ismerek egy módszert, amivel az ilyen átkokat meg lehet töri. Meg kell ölni annak az embernek a legfiatalabb leszármazottját, akitől az átok származik.
- Kizárt - vágta rá Ryan, aztán támogatást keresve Timre pillantott.
Ám csalódnia kellett.
- Szóval csak ki kell derítenünk, ki a legfiatalabb rokona, és lezárhatjuk az ügyet?
- Tim! Nem ölünk embert! - csattant fel Ryan. - Nem ölünk - ismételte el halkabban, ezúttal Carlára pillantva.
- És ha nincs más megoldás? - dőlt előre Carla. - Inkább öljünk meg egyetlen embert, hogy megmentsünk sok másikat, és hogy megbosszuljuk az eddigiek halálát, nem? Egy átkot nem lehet csak úgy elpusztítani, főleg, ha ennyire ősi és ilyen erős. Lehetetlenség.
- Nem, ez egyszerűen… Nem, Carla! Tisztességes emberek vagyunk, akik segítik a többieket, nem öldöshetjük le őket, csak mert egy kis nehézségünk támadt!
- És miért nem? - villant meg Carla szeme. - Hm? Kaptunk tőlük valaha valamit? Nem! Egyetlen egy ember mit számít?
- Nagyon is sokat! - emelte meg a hangját Ryan. - Szó sem lehet ilyen megoldásról, amíg van rá esély, hogy megtörjük az átkot!
- De nincs esély rá, Ryan! Nincs!
- Meg kell próbálni! - erősködött Ryan.
- Megöletni magad? Szó sem lehet róla, akkor inkább itt hagyjuk ezt a helyet!
Tim csodálkozva pillantott a lány kipirult arcára, Ryan viszont csak hirtelen nyugalommal vállat vont.
- Elmehetsz, de én megállítom az átkot.
- Hát te teljesen hülye vagy! - kiáltott fel Carla, ahogy szemforgatva hátradőlt.
- Te meg olyan, mint Angela! - vágott vissza Ryan, szemében harag lángolt.
Carla arcára ráfagyott a döbbenet. Nézte, nézte Ryant, a fiú pedig nem fordult el. Tim szinte látni vélte, ahogy szikrázik köztük a levegő, és egy pillanatra úgy tűnt, Carla elveszti az irányítást a képessége felett, de aztán a lány hirtelen felállt, a helyére lökte a széket és köszönés nélkül kirohant az étteremből.
Ryan sóhajtva könyökölt az asztalra, és leintette a pincért. Tim szeme előtt újra meg újra lejátszódott a jelenet, a Carla szemében megcsillanó furcsa fény, a sötétség, a negatív energia, ami felőle áramlott. Nem csak Ryant emlékeztette Angelára, ha Tim abban a pillanatban becsukta volna a szemét, maga elé tudta volna képzelni Angie-t.
Verdomd, mégis mit csinálok? - pofozta fel magát Tim képzeletben. Szánalmas, l dolog Angelára gondolnia abban a helyzetben, ahol most van. Inkább a meglévő barátaira kellene figyelnie, akik nem árulták el, nem szúrták aljas módon hátba.
Mert majd te fogod őket - szólalt meg a Démon a gondolatai között.
Tim megrázta a fejét, hogy elűzze a hangot.
- Nem mész utána? - szólalt meg Ryan váratlanul.
- Mi? Nem, illetve nem tudom - zavarodott össze Tim.
- Menj csak, én megleszek. - Ryan nyomatékul egyben lehúzta a kis pohár italt, amit rendelt.
- Az... mi? - pillantott Tim az üvegre.
- Ez? Pohár. Hé, pincér, még egy ilyet! - emelte fel a poharat Ryan.
Tim felsóhajtott.
- Tudod, hogy nem úgy gondoltam!
- Persze - bólintott Ryan. - Amúgy vodka.
- Oké, veled maradok.
Ryan felvonta a fél szemöldökét.
- Hogyhogy?
- Haver, vodkát iszol sör helyett. Baj van.
Ryan ugatva felnevetett.
- Nem mindegy? Rajtam már úgysem segít. Menj csak Carla után, még mielőtt valami butaságot csinál.
- Nem is tudom. És ha te csinálsz valami ostobát?
- Nem fogok semmi olyat tenni, amit eddig ne tettem volna, megígérem - mosolygott Ryan, de nagyon erőltetettre sikerült.
- Ez nem garantál semmit! - somolygott Tim. - Najó. De gyere haza estére.
- Amszterdamba?
- Hova máshova? És vigyázz magadra.
Tim átvágott az úton a csatorna felé, közben Ryan reakcióján gondokodott, látta rajta, hogy nagyon megbántotta a Carla viselkedése. Ő sem értett vele teljesen egyet, de nem is tartózkodott a dologtól annyira, mint Ryan. Találniuk kell kompromisszumot.
Nem kellett sokáig kószálnia, hogy megtalálja a lányt. Carla az étterem mellett folydogáló csatorna partján ült és bámulta az utcalámpák tükörképét a fodrozódó vízen. Tim letelepedett mellé, mire a lány felsóhajtott.
- Jaj, Tim… Nem akartam én ezt.
- Tudom - felelt Tim, és óvatosan átkarolta a lányt. Carla összerezzent, de nem húzódott el. - Szerintem Ryan nem is haragszik igazán.
- Pedig lenne oka rá! - horkant fel Carla keserűen. - Elvesztettem a fejem.
- Ezt hogy érted? - Tim oldalra billentett fejjel pillantott a lányra, Carla viszont nem nézett rá, csak az ölébe ejtett kezére fókuszált.
- Soha nem lennék képes embert ölni, Tim. Soha. Ezért rettegek a saját erőmtől, ezért félek a nagymamám tanításaitól. Átveszik felett az irányítást, mint most bent… Ráadásul egyre többször, mióta nagymama meghalt. Nem akarom, hogy ő irányítson. Nem vagyok elég erős, hogy legyőzzem. - Carla a kezeit tördelte.
- Jaj, dehogynem! - Tim lefogta Carla ujjait és finoman megszorította. - Nem ismerek nálad erősebb Látót, Carla. Hatalmas erőt kaptál, és ha tudod, hogyan használd, csodálatos is lesz. Ez nem Angelától függ, csakis tőled, és a te értékrendedtől. Ryan is megmondta már, igazán hallgathatnál rá.
Carla sóhajtott.
- Amikor elmondjátok, olyan könnyűnek tűnik.
Tim hümmögött.
- Ha úgy érzed, kezded elveszteni az erőt, kereshetnél valamit, ami visszaránt. Találj valami pozitívat, amire gondolhatsz, hm?
- Megpróbálhatom… - Carla úgy érezte, egyetlen értelmes gondolata sincs. Ryan és Tim biztató szavai, Angela tanításai és a saját kiborulása párhuzamosan zengtek a fejében, lehetetlenné téve a koncentrálást. Mire gondolhatna? Mi az, ami az épelméjűség határán belül tartja? Nincsenek rokonai, szerettei, csak ez a két fiú, akikkel egymásra vigyáznak. Az őszinte és nagyszájú Ryan, a helyes, kedves és szerény Tim...
Carla lehunyta a szemét és szaggatott levegőt vett, majd hirtelen Timhez hajolt és finoman megcsókolta. Tim először annyira meglepődött, hogy teljesen ledermedt, ám aztán viszonozta a lány közeledését, átkarolta a derekát és közelebb vonta magához.
Carla megsimította Tim arcát, aztán elszakadva tőle orrát a fiú vállába fúrta. Tim csak csendesen átölelte.
Percekig csak így ültek, Carla Timhez bújt, Tim a lány fején nyugtatta az állát.
Aztán Carla mormogni kezdett.
- Tessék? - kuncogott Tim. - Nem értem.
Carla elhúzódott Timtől.
- Haragszol?
- Miért haragudnék? - csodálkozott Tim, Carla félénken vállat vont, mire Tim gyors puszit adott a lány szájára. - Csodálatos lány vagy, Carla.
Carla szégyenlősen elmosolyodott és újra a fiúhoz bújt. Tim a hátát simogatta, s felnézett az égre; pár csillag már pislákolt a fejük felett, de legtöbbjüket elhalványította a fényszennyezés. Tim még emlékezett rá, hogy amikor vidékre utaztak Angie-vel, mennyi ideig bámulták a csillagokat. Tim csillagképeket mutatott a lánynak, Angela pedig sorsokat fűzött belőlük, jót, rosszat, boldogat és tragikusat egyaránt.
Tim keserűen elfintorodott, keze már automatán járt fel-le. Össze-vissza jöttek fel benne az érzelmek; régi szerelme Angie felé, aztán a heves gyűlölet, a szimpátiája Carla iránt, az undor, ami saját magától fogta el, és végül, mint mindig, a halálfélelem.
Reszketegen felsóhajtott.
- Valami baj van? - kérdezte Carla halkan, felpillantva a fiúra.
- Nem, nincs - erőltetett ki magából egy mosolyt Tim.
- Akkor jó - mosolygott vissza Carla, szemei boldogan ragyogtak. - Haza kellene már mennünk. - Gyorsan az órájára pillantott. - Kilenc múlt.
Ryan eközben átköltözött egy kevésbé puccos és népszerű, nevezzük a nevén, kocsmába. Egyre többször nézett a pohara fenekére, de a kedve nem változott. Csak átkozta magát, amiért megint visszaesett. Mióta bevonult a Wintershillbe csak egyszer ivott ennyit: mikor a pókok megtámadták őket Utrechtben, és úgy gondolta, ez bőven elég mentség volt a tetteire. Most azonban teljesen más a helyzet. Ezúttal Carla nem fogja megkeresni, hogy talpra rángassa és egy biztató mosollyal lelket öntsön belé, nem lesz itt, hogy kiönthesse neki a szívét, hogy egyensúlyt hozzon a lelkébe. Pedig a lány mellett soha nem érezte magát egy rakat szerencsétlenségnek, olyankor úgy tetszett, ér valamit az élete.
Összeszorult a gyomra, inkább felhajtott egyben még egy üveg italt. Ujja végén elektromos szikrák pattantak, koncentrálnia kellett, hogy elfojtsa a varázslatot.
Mi a fene van velem?
Ezerszer megbánta már, hogy kiabált a lánnyal, hogy nem ment utána, hogy nem mondta el neki, mennyire aggódik érte. Ez a veszekedés ijesztően felnagyította eddigi halvány érzéseit. Most pedig egyre az járt a fejében, mennyire nem bízik Timben, és így is Carla után küldte a fiút. A temetés óta Timet mintha kicserélték volna, többet mosolygott, beszélt, és néha nyíltan flörtölt Carlával. Ryannek ez egyáltalán nem ment, ő máshogy próbálta kimutatni az érzelmeit, amit a lány látszólag észre sem vett. Aztán Ryan még jobban összezavarodott, megcáfolta, igazolta és megint megtagadta a saját érzéseit, és visszavonulót fújt - ráadásul csalódott is a lányban. Pont tőle nem várta volna, hogy emberölésre vetemedjen, és most… Már nem tudta, mit gondoljon. Félt, hogy valami gond van Carlával.
- Hé, csapos, kérem az egész üveggel! - tette le a kocsmáros elé a poharát. Az asztalra könyökölt, úgy húzta meg az üveget.
Tim. Hogyan jutottak el idáig? Haverok voltak. Megosztották a másikkal a tragédiákat, amik őket érték, feláldozták magukat egymásért, vettek egy közös házat, lelket öntöttek egymásba, meglepetés reggelit csináltak… Mikor romlott el minden?
Magában megválaszolta a kérdést.
Angela temetése után. Azok a napok voltak, amikor ezek a negatív gondolatok beférkőztek közéjük, amikor Tim viselkedése átalakult, ő pedig feladta a harcot az érzelmeivel.
Ryan feje kóválygott, azt sem tudta, hány óra van, és valahogy haza is kellett jutnia.
Beletúrt a zsebébe: ott volt a kocsikulcs.
Kárörvendően elmosolyodott.
Timnek és Carlának ezek szerint ki kell találnia valamit, ha haza akarnak jutni. - Majdnem hangosan felnevetett. - Mondjuk nekem meg az úton kellene maradnom.
Nem, nem fogok tudni így vezetni, a fene essen belé.
Felállt, lecsapta a pultra az üres üveget és fizetett, majd lassan kitámolygott az ajtón. A feledés nem jött be, innentől úgyis mindegy. Nekidőlt a falnak, és az orra alatt elmotyogott egy varázslatot. Az alkohol lassanként kitisztult a szervezetéből, fájdalmas ürességet hagyja maga után. Az érzelmei elcsitultak, apró sajgás jelezte csak, hogy percekkel korábban mekkora zűrzavart keltettek Ryan fejében.
Ryan agya robotpilótára kapcsolt, alvajáróként vezetett vissza Amszterdamba és imádkozott, hogy ne üssön el senkit. Üvöltette a rádiót, az énekesekkel együtt ordította a dalokat, így adva ki magából a feszültséget, és próbálta ébren tartani magát.
Aztán leparkolt a házuk elé, csendben besurrant, kezet és arcot mosott, ellenőrizte a védelmező jeleket a bejáratnál és az ablakoknál, majd felvánszorgott az emeletre. Halkan osont végig a folyosón. Belesett Tim szobájába a nyitva hagyott ajtón; a fiú háton fekve, egyik kezét feje alá téve horkolt zavartalanul, a függöny alatt beszűrődő holdfény megvilágította sápadtfehér arcát. Ártatlannak tűnt, Ryan egy pillanatra kétségbe vonta a hirtelen vádakat. Aztán Tim megremegett, keze ökölbe szorult, mire Ryan összerezzent és becsukta az ajtót.
Még egyetlen egy dolgot le szeretett volna ellenőrizni, ezért Carla szobájához osont. Amilyen halkan csak tudta, lenyomta a kilincset, besurrant a szobába és visszacsukta az ajtót. Elmormolt egy láthatatlanná tévő igét és megróbálta figyelmen kívül hagyni a fejfájást, amit ez okozott.
Letérdelt Carla ágya mellé. A lány összegömbölyödve aludt, egyik kezével a feje alatt. Ryan két pillanatot hagyott magának, hogy megcsodálja, majd egy-egy ujját Carla homlokához és halántékához illesztette, szinte a lélegzetét is visszatartotta. Megteremtette a kapcsolatot kettejük elméje között. Nem volt olyan erős, mint a lány, de egy apró dolog kiderítéséhez az ő tudása is elég volt. Megnézegette az elmúlt pár nap által keltett impulzusokat, de nem talált semmit. Carla elméje tiszta volt, nem manipulálták, nem szállták meg, nem raktak bele idegen varázslatot… Ezek szerint Carla egyedül Angela rá gyakorolt hatása miatt volt ilyen ingatag. Túl sok maradt benne az emlékéből, és nem tudja kezelni.
Ryan elmélázott, de kicsúszott a kezéből az irányítás, fejébe fájdalom hasított, és mélyebbre merült a lány elméjében. Egy középkorú asszonyt és egy fiatal nőt látott Carla arcvonásaival, és egy fekete árnyat, akivel az idősebb nő kezet fogott, összefont ujjaik körül fekete szikrák pattantak.
- Tehát Sanne lányt fog szülni, aki megkapja az erődet - sorolta Angela, egyenesen a démon szemébe nézve.
A démon bólintott, de Ryan egészen mást olvasott ki a gondolataiból.
De… De Sannénak amúgy is lánya lesz! - kiáltott fel magában, s ekkor Sanne felsikított. Angela mellé lépett és megszorította a kezét (Minden rendben lesz, kincsem!), a démon nevetett.
Ryan kővé dermedve figyelte az eseményeket, elsápadt, keze remegett, és a kapcsolat megszakadt. Amilyen gyorsan csak tudott, kisurrant a szobából, majd be a sajátjába, ledobva magáról pólót-nadrágot bevetette magát az ágyába, és a feje búbjáig húzta a takarót. Válogatott szitokszavakkal szidta magát, amiért beletúrt Carla elméjébe, de emellett megdöbbentette az, amit látott.
Carla nem a Démon erejét birtokolja. Angelát átverték, Carla a családjuk varázserejét örökölte, de erről még ő maga sem tud!
Ryan felnyögött.
El kellene mondania neki, de akkor be kell vallania, hogy turkált a fejében, hogy gyanakszik Timre… Nem, soha. Inkább segít Carlának úgy, hogy ő ne tudjon róla.
Igen, így jó lesz.
Ryan a takaró alatt kucorogva aludt el.
2021. 04. 03. (szombat) 8:36 Amszterdam
Másnap reggel mikor Ryan levánszorgott a konyhába, Timet is ott találta. Intett neki, majd nekiállt kávét főzni. Tim újságot olvasott, ahogy rendszerint szokott (bár Ryan nem tudta, honnan szerzi be őket minden nap).
- Jó reggelt! - csicseregte Carla, ahogy betoppant a konyhába. Ryan a pultnak dőlve biccentett neki, majd belekortyolt a kávéjába. Aztán majdnem visszaköpte.
Carla odalépett Timhez és finom csókot adott a fiú mosolygó szájára - akinek úgy tűnt, ez teljesen természetes -, aztán zavart, kapkodó mozdulatokkal elkezdett reggelit készíteni.
Ryan szó nélkül megfordult, a felső szekrénysorból előhúzott egy üveg whiskey-t, és felöntötte vele a kávéját. Egészen biztos volt benne, hogy undorító íze lesz.
Valami történt köztük tegnap.
Nem tudta, miért gondolt erre ilyen keserűen - tegnapi hirtelen és heves érzelmei már elhalványultak.
Inkább felhajtotta a kávét és bedobott két szelet kenyeret a pirítóba, hogy egyen is valamit reggelire, közben pedig szurkolt, hogy senki ne szóljon hozzá.
Csalódnia kellett.
- Jól vagy, Ryan?
Carla aggódva tette a kezét Ryan vállára, de érintése áramütésként hatott a fiúra.
- Persze - vont vállat Ryan, és ellépett a lánytól, hogy bögréjét a mosogatóba tegye. Olcsó indok volt, de nem volt hajlandó elfogadni az érzéseit. Túlságosan újak, túl ijesztőek voltak.
- Nem úgy tűnik - motyogta Carla. - Figyelj, Ryan, bocsánatot kérek. A tegnapiért. Nagymama teljesen összezavarta a fejem, de nem is ez a lényeg, hanem hogy igazad volt. Sajnálom.
Ryan megdermedt, aztán sóhajtott. Most, vagy soha. Megfordult és egy hirtelen, esetlen mozdulattal átölelte Carlát.
- Bocsánatkérés elfogadva.
Rámosolygott a lányra, majd egy tányérra dobva a két pirítósát szinte kiröppent a konyhából, hátrahagyva Carlát, akit közel sem sikerült megnyugtatnia.
A szobájában öt perc alatt megette a pirítóst és még öt alatt összekészülődött. Ballonkabát, varázsporok a zsebekben, bőrkarkötő és öngyújtó a helyén, apró zsebkönyv a bonyolultabb varázslatok szövegével, és persze a varázserő, amit évek óta gyűjtött belé. Lehet hogy eljött az idő, amikor felhasználhatja.
Egy pillanatra megállt, hogy rendezze a gondolatait. Most el kell engednie a félelmeit és a különböző érzéseit, hogy a feladatára tudjon koncentrálni. Nem lesz egyszerű, a többibe pedig inkább bele sem gondolt. Visszamegy az ásatásra, megkeresi a kelyhet és leveszi róla az átkot, aztán hazajön és kipiheni magát.
2021. 03. 30. (péntek) 9:02 Gouda
Minden akadály nélkül sikerült bejutnia az ásatásra, engedélyt kért a raktárostól, hogy megnézhessen egy cikkhez pár dolgot, és imái meghallgattattak: a raktáros magára hagyta a polcok között.
Lássuk azt az átkot!
Ryan elrakta a - eddig a látszat miatt kezében tartott - jegyzettömböt, és megvetette a lábát a polc előtt. A kehely csalfa arany fénnyel bámult vissza rá. Ryan kiürítette a gondolatait, csak a varázslat szavainak adva helyet.
Aztán megragadta a kelyhet.
Érezte, ahogy megcsapja a hideg, végigzúg az ereiben, minden idegszála beleborzongott. Harag és keserűség támadt a szívében, ujjai erősebben szorították a kelyhet.
Érzed, ugye? - Egy titokzatos hang kísértőként suttogott az elméjében. - A haragot… A tehetetlenséget? Rosszul esik, igaz?
Ryan valami olyasmit mormogott, hogy “honnan tudsz te arról”.
Én mindent tudok, Ryan. Tudom, hogy szereted Carlát, hogy Tim hogyan viselkedik vele, és tudom, hogy Tim nem az, akinek mutatja magát… De nem tudod megállítani. - Gunyoros hümmögés. - Nem bizony, mert gyenge vagy. És szerencsétlen! Carla sosem fogja látni, hogy hogyan érzel iránta, te is tudod. Tim elrabolja tőled, amint megteheti. Sőt, már meg is tette!
Ryan fogcsikorgatva tűrte a hangot.
Az egyetlen hely, ahol örökre együtt lehettek, az a túlvilág! - harsogta az átok hangja, és Ryan olyan erős késztetést érzett, hogy tőrt ragadjon, mint még soha. Gyűlölet gyúlt a szívében Tim felé, Carla felé, saját maga felé - azt akarta, hogy Tim szenvedjen, hogy ne tudja megszerezni Carlát. Lepergett a szeme előtt a jelenet, hogy Tim szeme láttára megcsókolja Carlát, a kést először a lány, majd a saját gyomrába mélyeszti. Az érzés mindenét betöltötte.
Megteheted! Megteheted, tudod? Csak öld meg Carlát, és végezz magaddal! Véget ér a szenvedés, együtt lehettek, és Tim ott marad egyedül! Szeretnéd, ugye? Csak engedd, hogy megmutassam, mit tegyél...
Ryan tudta már, hogy mire megy ki a játék. Összeszedte minden önuralmát és színészi tehetségét, s elfalazta az elméjét.
De hát én nem is szeretem Carlát! - kiáltotta gondolatban.
Dehogynem! - bizonygatta a hang.
Nem, nem szeretem - erősködött Ryan. - Carla nagyon szép és okos lány, jó barát, de… Nem. Nem is az esetem.
Ezt te sem hiheted el, Ryan! - zúgta a hang, és Ryan meg mert volna esküdni rá, hogy idegességet hallott ki belőle. - Hiszen láttad, ahogy Carla megcsókolja Timet, emlékezz rá, mennyire fájt a szíved!
Ryan mosolygott, és mindent beleadott, hogy meggyőzze saját magát.
Csak azért bánt, mert Carla nem mesélt róla. Mindent megbeszéltünk az elmúlt napokban, nem voltak titkaink… Kivéve ezt. És akkor itt van a mai veszekedésünk is.
Akkor… Akkor nem szereted? - zavarodott össze a hang, ezzel újabb erőt adva Ryannek.
Nem, úgy nem szeretem. Azt hiszem, számomra mindig is én leszek a legfontosabb. - Gondolatban széttárta a karját. - Nem tehetek róla, kicsit énközpontú vagyok - kacarászott, és érezte, hogy az átok szorítása enyhül az elméje körül, s érezte a hátán legördülő verejtékcseppet is.
De…
Milyen de? - nevetett Ryan. Határozottan érezte, hogy megkönnyebbül, a szívéből eltűnik a keserűség. Már nem irigykedett, nem sajnálta magát, nem vágyott olyanra, amit nem kaphat meg. Hihetetlennek tűnt, de sikerült elengednie Carlát.
Ez nem lehet! - zengett fel a hang, erőteljesebben, mint előtte, és Ryan fejébe fájdalom mart. Ismét érezte a heves gyűlöletet, a bosszúvágyat és a kés markolatát a tenyerében. Összegörnyedt, de a kelyhet nem engedte el, még nem lehetett. A fájdalom végigkúszott a gerincén, Ryan összeszorított fogakkal tűrte, a hang ordított.
Most.
Ryan minden varázserőt összefogott, a sajátját, a varázskönyvbe gyűjtögetettet egyaránt, nem törődve a szeme előtt táncoló karikákkal. Azon a kis fájdalmon kívül még nem érzett semmit, de tudta, hogy a legnehezebb majd a varázslat végével jön.
Tedd meg! - ordította a hang.
Nem! - Ryan olyan erős falat húzott maga és az átok közé, amilyet csak tudott, míg érezte, hogy varázsereje fokozatosan elszivárog. Fennhangon kiáltotta a varázsszavakat, ujjai végén szikrák csaptak ki, a kehely felforrósodott, de Ryan csak szorította, és kántálta a szöveget. Megroggyant a lába.
Carla téged szeret, Ryan! - kiáltott a hang. - Téged! Nem adhatod fel! Meg kell bosszulnod, hogy elvették tőled!
Ryan egy pillanatra megingott, de tovább sorolta a szavakat. Olyan kínzó fáradtságot érzett, mint még soha, a tartalék ereje is elfogyott. Megbicsaklott a nyelve és az átok hangja erősödött a fejében. Kezdte elveszteni az eszméletét.
Nem! Ha most elájulok, mindennek vége….
Tedd meg! Engedd, hogy irányítsalak!
Nem! - ordított Ryan, és egy utolsó mágiahullámmal támadott az átokra. Fekete folt úszott a szeme elé, nem kapott levegőt, érzékeit megbénította a fájdalom.
Azt hittem, rosszabb lesz - mélázott el. Nem is fáj annyira. - Furcsa melankólia vett erőt rajta. Aztán hirtelen újabb fájdalomhullám robbant a fejében, lábából kiszaladt az erő. Összeesett, feje a polcoknak csapódott, a kehely pedig csattanva gurult el a padlón.
De még a raktáros sem hallotta.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése