Ryan - Alternatív múlt

Hi, Sweethearts!

Nasszóval, az a helyzet, hogy nincs fejezet :( Viszont, hogy ne maradjatok olvasnivaló nélkül, kaptok egy kis különlegességet. Emlékeztek Ryan és Garrett történetére az ötödik fejezetben? Nos, annak volt egy első változata, és gondoltam, miért ne? Megosztom veletek!

A történettel pedig igyekszem, tényleg, már írtam a kilencedikhez! Viszont nem szeretném erőltetni, sokkal jobb, ha magától jön.

Addig is, én Babu voltam, sziasztok!

 - Volt egy baleset. - Ryan nehezen találta a szavakat, de mindenképpen el akarta mondani a lánynak. A barátság fontos része a bizalom, és ha eltitkolja a múltját, nem fognak bízni benne. Carla tapintatosan hallgatott, nem akarta félbeszakítani Ryant. - Illetve, nem is baleset, inkább bűnténynek mondanám. - Ryan megvakarta a tarkóját, és felsóhajtott. - Nem tudom, hol kezdjem.

 - Nem muszáj, ha nem akarod... - Carla már sajnálta, hogy felzaklatta a fiút.

 - Most már csak azért is elmondom! - húzta fel az orrát Ryan. - Nem úszod meg! - kacsintott, és Carla megkönnyebbült, hogy Ryan már nem olyan feszült és ideges, mint eddig. - Szóval... Volt egy öcsém, Garrett.

 - Tényleg? - ragyogott fel Carla arca. - De jó neked! Várj. - A mosolyt mintha letörölték volna a lány arcáról, ahogy felfogta a szavak értelmét. - Azt mondtad, volt?

Ryan komoran bólintott.

 - Azt hiszem, már meséltem, hogy a barátaimmal kezdtünk bele a szellemesdibe. Nos, ez nem a teljes igazság. Éppen nálunk volt három srác, és velük mászkáltunk kint a kertben Garrett-tel. Úgy képzeld el a telket, mint egy ijesztő erdőt. Elöl állt a ház, és a kert végében egy kis fészer, amit hatalmas, sűrűn nőtt fák vesznek körül. Imádtunk ott játszani, a bújócskától kezdve számháborúig mindent kitaláltunk. Egy ilyen alkalommal Garrett-tel a fészer közelében bújtunk el, de mikor engem megtaláltak, ő beszaladt a kisházba. Akkor viszont nem láttam, és hiába kerestünk mindannyian, nem találtuk. Végül összeszedtük a bátorságunk, és bekukkantottunk a fészerbe is. Na, találd ki, mi történt - nézett Ryan kihívóan Carlára.

 - Öhh... Nektek rontott egy hatalmas pók? - tippelt a lány esetlenül.

Ryan megrázta a fejét.

 - Nem láttunk semmit, csak a vak sötétet. Egyik barátom előrement, hogy megkeressük a villanykapcsolót, de... - Ryan elakadt a történet nehezéhez érve. - Nem hallottunk semmit, csak a sikítását, láttuk eltűnni a sötétben. Azt hittük, viccelődik velünk. Hoztunk zseblámpát, de mikor bekukkantottunk a házba, már tudtuk, hogy elvesztettük. Egy hatalmas, fekete lyuk volt a padló helyén, és fogalmam sem volt, hogyan került oda! - Ryan keserűn felnevetett. - Igazság szerint soha be nem léptünk oda, mert mi nem használtuk, így nem volt miért. Mindegy, szóval lehasaltunk a gödör széléhez, és ott... - Ryan reszketve levegőt vett, s közben kikanyarodtak egy széles főútra. Autók húztak el mellettük, fényszóróikkal vakító foltokkén elsuhanva Ryanék szeme sarkában. - ... megtaláltuk Garrettet. Félig begubózva lógott úgy három méter mélyen, de a lyuk alját nem is láttuk. Na, ott volt az a rohadt pók.

 - Mit csináltatok? - faggatta Carla a fiút, aki félmosolyra húzta a száját.

 - Pánikoltunk. Azt hiszem, a kiabálásunkkal sikerült magunkra vonni a bestia figyelmét, de az ránk támadt. Sikoltottunk, könyörögtünk, és mikor már csak pár perc választott el a halálos szúrástól, furcsa dolog történt. Mintha... - Ryan kereste a szavakat. - Mintha megfagyott volna az idő. Egy fekete alak körvonalazódott az elejtett zseblámpák fényében, és pár pillanat múlva egy idegen férfi állt előttünk. Kértük, hogy segítsen, zavarodottságunkban azt hittük, valamelyik szomszédunk jött segíteni. Kár volt.

Ryan elhallgatott. Megbánta már, hogy belekezdett a mesélésbe, nem tudta, hogyan fejezze be. Tisztán élt a jelenet az emlékezetében, de valahogy mégsem tudta szavakba önteni az élményt.

 - Figyelj, Ryan, én nem erőltetem - nézett rá Carla. - Amúgy is mindjárt odaérünk a hotelhoz.

 - Nem, ha elkezdtem, befejezem. Szóval a férfi egy démon volt. Garrett életéért cserébe el kellett neki végeznünk feladatokat. Piszkos munka volt, a lelkem minden porcikája tiltakozott az ellen, hogy megtegyem, de Garrett élete volt a tét! Nem tehettem mást, beleegyeztem. Évekig tartott ez az állapot, a démon bábjai voltunk. Ám a fiúkkal titokban varázsigéket tanultunk, és mikor eljött az idő, szembeszálltunk vele. Ostoba módon azzt hittük, legyőzhetjük, de tévedtünk. Az átkozott démon pokoli kínokkal büntetett minket. A többiek beleőrültek a fájdalomba, de én kitartottam. Garrettet kellett védenem! - Ryan ismét remegő lélegzetet vett. - Elbuktam. A démon megölte Garrettet, és nekem is csak az volt a szerencsém, hogy kéznél volt egy pisztoly.

 - Lelőtted? - képedt el Carla.

 - Le. Nem öltem meg, persze, de amúgy is késő volt. Hiába védtük Garrettet a hosszú évek alatt, mégis elvesztettük. Úgy érzem, nekem sem lenne szabad élnem. Igazságtalan, hogy én túléltem, ők meg nem!

 - Jaj, Ryan, dehogy! - karolta át a srác vállát Carla. - Ami történt, megtörtént, nem lehet rajta változtatni!

 - Tudom, de akkor is hibásnak érzem magam.