Nemhiszemelelnemhiszemelnemhiszemel....
Huh. Deep breath.
Hi, Sweethearts!
Ez a pillanat is elérkezett, egy érettségi és egy nyelvvizsga között közzéteszem a Save Your Soul legesutolsó fejezetét. (Tudom hogy nincs olyan szó hogy legesutolsó, de jól hangzik, nem? .... Nem?) Elég vegyesek az érzelmein, mert az utóbbi pár részt a visszajelzések (haha) alapján akár a fióknak is írhattam volna (I mean, az előző fejezeten öt megtekintés van, és abból szerintem négy és fél én voltam), de közben tudom, hogy vannak, akik szeretik, csak épp túl elfoglaltak, szóval ja... Mindenesetre itt van, meg nálam a teljes feltöltve a Play Könyvekre, hogy át tudjam olvasni és teljesen újra tudjam írni. Lesz pár változás az alaptörténetben és a történések sorrendjében is, lesznek új események, talán ki is lesz húzva pár dolog, de a végső célja ennek, hogy talán, de csak talán ki is tudjam adatni. Amint történik valami érdemleges, szólok nektek is, addig is viszont ez lenne az utolsó poszt ezen a blogon. Remélem, mindenkit jól elszórakoztatott ez a történet és ugyanúgy megszerettétek a szereplőket, ahogy én is. Legyetek jók és szép nyarat kívánok minden Olvasómnak <3
Utoljára még puszil mindenkit: Babu
2021. 04. 15. (szerda) Limburg
Hideg volt. Ryan pólója alá beszökött a szél, megfagyasztva a szívét, a Carlát ölelő karját, arcán a könnyeket. Kijutottak a barlangból élve - de nem mindannyian. Ryan gondolatai minduntalan egy láthatatlan falba ütköztek, nem tudta feldolgozni, ami történt. Nem a gyász miatt, csak képtelen volt megérteni, mi zajlott le előtte. Mintha beleragadtak volna az időbe.
Minden pillanatát ismétlőre állították a fejében. A kezéből kiáramló erő. A Carlával egyesített elméje. A siker. Az eltűnő Angela lelkének árnyéka. A fáradtság nehéz sziklái a szemén. Dobbanó léptek. Aztán csend. És egyedül voltak.
Carla megbotlott, és ez visszarántotta Ryant a valóságba. A hideg, didergős, kegyetlen valóságba.
Tim eltűnt. Egészen nyilvánvaló, hogy miért: miután megfosztották Angela lelkét a maradék önállóságától, teljesen a démoné lett. Ezzel teljesült az Alku. A démon pedig jól számolt, rávette Timet, hogy segítsen nekik a támadásban, ehhez már az is elég volt, hogy nem szállt szembe velük, tehát részt vett Angela legyőzésében.
Mocskos, számító dög - morogta Ryan, ahogy belegondolt, mit is tett a démon. Keresztbe-kasul Alkukat kötött négyükkel - először Angela, aztán Tim, ő maga, és végül Carla is… Carla. Ryan önkéntelenül is jobban szorította Carla vállát, ahogy belegondolt, az ő Alkuja még nem fizetődött ki. Lehet, hogy a legrosszabb még csak ezután következik.
Betonon toppant a cipőjük, Ryan Carlát támogatva botorkált az autóút szélén. Már csak maguk mögött kellett hagyni a helyet.
- Carla… - Ryan megpróbálta lefejteni magáról a lány kezeit, de Carla csak szembefordult vele, válla megrázkódott a zokogástól, ahogy átölelte Ryant. A fiú sóhajtott, állát megtámasztotta a lány feje búbján, és csitító varázsigéket mormolt. Végigsimított a lány hátán.
Iszonyúan fájt az egész helyzet. Ryanben fájdalmasan borult le az önámítás vára, szívébe mart a tudat, hogy mennyire szereti a lányt. Nem tudta, miért. Nem tudta, mióta. Nem tudta… Igazából semmit nem tudott azon kívül, hogy most nagyon gyorsan el kellene engednie a lányt - szó szerint és lelki értelemben is. Mert Carla nem őt kereste, már régen mást választott. Csak Tim nevét mondogatta.
Aztán az élet ment tovább. Carla visszament Amszterdamba, Ryan pedig haza. Úgy igazán haza. Két hét alatt el tudták adni a közös házat, így Ryan visszavásárolhatta a szülei házát Heerlenben, és többet nem is hallottak egymásról. Ryan kidobott mindent, ami a túlvilághoz kötötte, új ruhákat vett (és nem győzött elég hálásnak lenni Carlának, aki megosztotta vele az Amszterdami ház árát), íróasztalt, önéletrajzot írt - amit aztán el is küldött.
Itt volt az ideje, hogy igazán élni kezdjen.
2021. 09. 20. (Hétfő) 13:20 Amszterdam
Carla kibámult a kávézó ablakán. A szokásos Amszterdami látvány fogadta: biciklik erdeje, egy híd, magas, bordó csipkés házak sora. Egy férfi közeledett a járdán, egyik kezében a hátizsákja szíját szorongatva, a másikkal egy telefonon pötyögött valamit. Carla már épp elfordult volna, ám akkor a férfi felnézett, és a lányt emlékek sora rohanta meg, ahogy felismerte a jellegzetes vonásokat.
Ryan benyitott a kávézóba, Carlát keresve körbepillantott. Felragyogott az arca, ahogy meglátta a lányt.
Carla eddig bírta, felpattant és Ryan nyakába vetette magát. Nem, mégsem, a teste nem engedelmeskedett. Csak ült a fiú felé fordulva. Öt hónap hosszú idő. Ryan leült vele szemben, lerakta a hátizsákját, és még egyszer félénken a lányra mosolygott. Megigazította az orrán a szemüveget.
Carla keze, ami eddig a pólója szélét gyűrögette, megállt a levegőben.
Szemüveg?
- M… Megváltoztál - nyögte ki hirtelen.
Ryan a szemét forgatta, de mosolygott.
- Igen, neked is szia, de jó látni, sőt, köszönöm a meghívást!
Carlának égett az arca.
- Izé, bocs! Csak hirtelen…
- Az emlékek, tudom. - Ryan Carla kezére fektette a kezét. - Nem kell mentegetőznöd, és amúgy is… Igazad van.
Carla feszülten mosolygott. Nem tudta feldolgozni, hogy az előtte ülő, valaha lázadó punk-rocker varázsló helyén miért egy szemüveges, rendezett hajú, öltönyös alak ül. (Mentségére szóljon, hogy az öltöny látszatra nagyjából egy hónapja távkapcsolatban élhetett a vasalóval.)
- A dzsinn miatt van - bökött Ryan a szemüvegre. - De csak akkor derült ki, mikor két hét munka után alig bírtam egy-két óránál többet dolgozni, olyan hamar elfáradt a szemem.
- Dolgozni? Hű.
- Jaa, gondoltad volna? - somolygott Ryan.
- Soha az életben - viszonozta a mosolyt Carla. - Hol találtál munkát?
- Visszatértem a fordításhoz. Ősi irat mindig akad. - Ryan a tenyerébe támasztotta az állát. - És veled… mi a helyzet?
- Jó napot, mit hozhatok? - szakította félbe a beszélgetést a pincér.
- Egy cappuccinot, egy cukorral - intett Ryan.
- Ugyanazt. - Carla hátradőlt a székén, ismét egy hajtincsét csavargatta. - Őszintén, Ryan, nem igazán tudom, mit kezdjek magammal. Visszamentem a könyvesboltba, de… - Sóhajtott. - Nem találom a helyem.
Ryan fintorgott.
- Ismerős a helyzet. A legjobb ilyenkor, ha lekötöd magad valamivel, amit szeretsz, és…
A szeretsz szó hallatán Carla arcán keserű fintor szaladt át.
- Nem megy, Ryan… nekem nincs semmim a nagymamám örökségén kívül. Itt van ez az erő, de nincsenek ismerőseim, családom, nem tanultam semmit, nem értek semmihez… És te vagy az egyetlen barátom.
Ryan átnyúlt az asztalon és megsimította a lány vállát.
- Ne aggódj, minden rendben lesz. Nekem elhiheted, én mélyebbről kapartam fel magam - mosolygott Carlára. - És én mindig itt leszek neked.
A lány szusszantott, mintha Ryan biztatására a fáradt sóhajtás könnyed nevetésbe alakult volna át.
- Köszi. Nem adom fel, de…
- De?
Carla kibámult az ablakon.
- Nem fogok itt maradni.
Ryan felvonta a szemöldökét.
- Hogy érted?
Halkan koppant a porcelán, ahogy a pincér letette eléjük a csészéket, autó zúgott el a kávézó előtt.
- Nem szeretnék itt maradni Hollandiában.
Ryan keserűen elmosolyodott.
- Na ezt meg tudom érteni. Annyi helyen jártunk, hogy mindenhol csak rossz emlékek térnek vissza.
Carla bólintott.
- És talán új környezetben könnyebb lenne új életet kezdenem. Segítene elfelejteni…
Ryan már várta volna, hogy Carla kimondja,Timet, a szerelmét, de a mondat vége befejezetlenül, mégis sokat mondóan lógott a levegőben.
- Sőt, lehet, hogy egyáltalán nem is telepszem le. Az utazás sem lehet egy rossz dolog.
- Szerintem se. A lényeg, hogy találd meg a neked való életet.
Pár percig csend telepedett rájuk, ahogy kortyolgatták a kávét és emésztették az új információkat. Aztán Ryan megköszörülte a torkát.
- És… tudod… a varázserővel mi lesz?
- Én igazán nem tudom. Gőzöm nincs. - Carla vállat vont. - Elleszek vele, ha eddig is sikerült, gondolom…
- Hmh. Remélem, nem lesz gond… - Ryan megrázta a fejét. - Működik a varázslat, amit… azelőtt mutattam?
Carla bólintott.
- Szerintem igen. Legalábbis a rémálmaim elmúltak. Ja, tényleg, nem is köszöntem meg! - kapott a fejéhez a lány. - Köszönet. Mindenért.
És csak mosolyogtak.
2022. 10. 05. (szerda) Amszterdam
Ryan egykedvűen rugdosta maga előtt a faleveleket. Unalmas, ködös őszi nap volt. Nem volt semmi tennivalója, mégsem akart hazamenni (pedig várták azok az ősi iratok, amiket két napja kapott). Csak rótta az utcákat tétlenül, a gondolataiba merülve.
- Hé, Ryan!
Meg amúgy sincs otthon se étel, se alkohol, szóval el kellene mennie bevásárolni. Hozott egyáltalán pénzt magával?
- Ryaan!
Ryan megtorpant, ahogy valaki megragadta a vállát. Megfordult.
Carla volt az. Hosszú haját laza kontyba kötötte, és egy hatalmas kockás kabátban mosolygott fel Ryanre.
- Hé, szia! Bocs, nagyon elkalandoztam, nem hallottalak - szabadkozott Ryan, kényszerítve magát, hogy ne bámulja Carlát feltűnően. A lány egy év után is eszméletlenül szép volt.
- Semmi baj. Beülünk valahova?
Ismét egy kávézót választottak. Közben eleredt az eső, halk kopogással ringatta el a várost, félhomályba borította a szobákat, sorra felgyulladtak a lámpák a behúzott függönyök mögött.
- Na, hogy vagy? - kérdezte óvatosan Ryan. Carla hatalmasat sóhajtott.
- Mennyire kínos, ha azt mondom, rosszabbul, mint egy éve?
- Nem kínos, csak szomorú. Tudod mit? - Ryan felpattant. - Ma én fizetek.
Carla esőcseppeket számolt, amíg Ryan elviharzott a pult felé. Örült, hogy láthatja az egyetlen barátját, de nem volt felkészülve az érzésekre, amit visszahozott. Kényszerítenie kellett az elméjét, hogy a felszínre bukó emlékek eltűnjenek. Először csak hangok, beszédfoszlányok jöttek, aztán a gyengébb látomások. Ahogy az asztalnál először Ryanre pillantott, meg mert volna esküdni, hogy a szeme sarkában Timet látta, ahogy mellettük könyököl. Aztán oldalra fordult, és a kép eltűnt. De ott volt egy pillanatra, a szíve pedig kihagyott egy ütemet. Nem akarta, hogy Ryan észrevegye, mert ha felhozza a témát, a probléma valódivá válik.
- Egy eper-mentás szörp a kisasszonynak! - Ryan egy hatalmas poharat tett Carla elé.- És egy búzasör nekem!
Carla elmosolyodott.
- Még mindig nem változott az ízlésed.
- Nem hát - kortyolt az italba Ryan. - Azt hiszem, kiegyensúlyozott és kellően önmagam vagyok. Na de beszéljünk rólad.
Nem, Ryan, ne…
- Hogy érted, hogy rosszabbul vagy?
Carlában megtört az ellenállás. Elég volt Ryan szemébe néznie ahhoz, hogy lássa, tényleg törődik vele.
Sóhaj.
- Elutaztam Spanyolországba, voltam Párizsban is két hónapig, és… egyszerűen nem tudom, mit tegyek, Ryan. Nincs célom, nincs… semmim! - fakadt ki a lány. - Még mindig nincs - tette hozzá halkabban.
Ryan elgondolkodó arcot vágott.
- Tudod mit? Te kapod a sört. - Kicserélte a poharakat. - És most beszélgessünk komolyabban. Ne vágj ilyen ijedt arcot! - mosolyodott el Carla rémületét látva. - Csak azt akartam mondani, hogy szerintem tudom, mi a baj veled.
Carla megszorította a széke oldalát. Nem akarta hallani, akármi is következett.
- Tudod - kezdett bele Ryan -, amikor találkoztam veled és Timmel - Alaposan megnyomta Tim nevét, figyelve Carla reakcióját. -, én is pont így éreztem. Elvesztettem Garrettet, és bár nem tudatosult bennem, de nem voltam képes senki felé nyitni, nem hogy megszeretni valakit. Körülöttem mindenkinek volt valakije, én pedig csak… sodródtam. - Ryan a poharára bámult, elmélázva kavargatta az italt a szívószállal. - De ti ezt megváltoztattátok. Ráébredtem, hogy mindenkire vár valaki, aki szereti, aki beletartozik az életébe, és lehet, hogy a miénket összekuszálták, de mi sem vagyunk kivétel. - Felpillantott, elkapva Carla tekintetét. - Te sem. És lehet hogy fájni fog, ha kimondom, de Timet nem neked rendelte az ég. Ezt neked kellene a legjobban tudnod.
Carla arcán fájdalom szaladt át.
- Tudom.
- Ne csak tudd! Fogadd is el! - hajolt előre Ryan. - Itt kezdődik a probléma megoldása. El kell kezdened úgy járni a világban, hogy nem Timet keresed, hanem… - Ryan hangja elcsuklott. - mást.
- Milyen bölcs lettél - mordult fel Carla, kerülve Ryan tekintetét.
- Ez is egy fázis - bólintott Ryan. - A tagadás. De figyelj, Carla. Tudom, hogy nehéz, de csak próbáld meg! - Ryan úgy helyezkedett, hogy Carla ismét kénytelen legyen rá nézni. - Kérlek. - Carla ismét elkapta a fejét. - Kérleek! - fogta könyörgőre Ryan. - Menni fog, csak… el kell engedned a dolgokat. Mint ahogy én is elengedtelek téged.
Csend. Ryan várta a lány reakcióját, a vallomása ott függött a levegőben.
De Carla nem hallotta. Eltűnt előle a kávézó, eltűnt a szőke, szemüveges férfi, aki az egyetlen barátja volt, és épp a szemébe mondta a fájó igazat, eltűntek a hangok. Pislogás nélkül bámult a semmibe, elárasztották az emlékek. Angela, Tim, a szellemek és démonok, a dzsinn, mindenki ott volt. Carla elméje tehetetlenül állt előttük. Tényleg meg tudja tenni? Felejteni sosem fog, de ha tényleg… Ha Timet tényleg nem neki szánták… Hiszen minden a démon műve volt. Ha ő nincs, nem is találkozik Timmel. De még Ryannel sem. Akkor lehet, hogy normális élete lenne. Barátai, idegesítő vagy épp kedves rokonai, hangos szomszédok, egyetem, diploma…
Valami felvillant a halványuló emlékképek előtt.
Még nem késő.
Még nem késő. Hiszen még csak huszonkét éves, előtte az élet, még bármibe belefoghat! Ezért jött volna vajon vissza Hollandiába? Tudat alatt érezte volna, hogy mi a helyes lépés?
- Na? - szólalt meg Ryan, amint Carla szempillája megrebbent.
Carla felpillantott.
- Megpróbálom.
Ryan megnyugodva dőlt hátra.
- Helyes.
- De akkor most te mesélsz! - mosolygott Carla. - Te hogy állsz… szóval találtál már valakit, akit szerethetsz?
Ryan szélesen elmosolyodott - többé-kevésbé igazi érzelmekkel a viszonzatlan vallomás után -, és mesélni kezdett. Az esőcseppek kitartóan püfölték az ablakot, és bár minden csupa víz volt, egy férfi mégis kint állt az esőben. A kávézóval szemben nekidőlt a falnak, és egyenesen Ryanék asztalára meredt. Ráncos arcán szomorú mosoly ült, és bár a kapucnija felfogta az esőt, arcán mégis vízcseppek csorogtak. Sírt.
- Tim bácsi! - szólt egy gyerekhang.
Hirtelen egy fiatal nő bukkant fel mellette, és megragadta a kezét.
- Timothy, mit csinál! Még megfázik!
A férfi lassan a nőre pillantott, aztán a mellette álló két kisfiúra. A mosolya megváltozott, ahogy a nő belékarolt, a kisfiúk pedig a karjába csimpaszkodva maguk után húzták.
Nem pillantott vissza a kávézóra.
Vége
